TISZTELETTELJESSÉG

„A Tisztelet a Szeretet előszobája.” Müller Péter

Ugye emlékszel, olyan harmóniát akarunk, amiben egyenrangúság van és isteni rend.

Számomra az egyenrangúság, a minden emberre jellemző egyetemes szükségleteink elismerésének tudatosságán alapul. Elismerem tehát, hogy minden ember egyenlő, és elidegeníthetetlen joga van saját szükségleteinek kielégítéséről gondoskodni. Mikor ez a tudatosság hatja át a cselekedeteimet, akkor tudok úgy viszonyulni a másikhoz, hogy képes vagyok teljes mértékben megérteni, elfogadni igényét szükségletei kielégítésére. Mindeközben nem mondok le saját szükségleteim kielégítésének létjogosultságáról sem.

Az Egyenrangúság másik neve Tisztelet. Hu, amikor erre rájöttem, nagyon megörültem. Egy részt azért, mert először, mint harmóniát létrehozó rendező elv, a szeretet irányába próbáltam keresgélni. A szeretet azonban nagyon bonyolult valami. Nem könnyű megmondanom, mit is értek szeretet alatt. A szeretetet gyakran érzésként éljük meg, máskor cselekvésként, adás, ajándékozás formájában. Megint máskor összekapcsoló, összetartó erőként és cselekedeteink legmagasztosabb indító szándékaként. Tágabb összefüggésében a Szeretet a Világmindenség létezésének alapja és egyben működésének legmagasabb szintű rendező elve is. Úgy gondolom, hogy mi emberek itt a földön, anyagban élve nem tudjuk a szeretet teljességét még csak fel sem fogni. Hiszen Szeretet csak ott van, ahol Szabadság van, és mi nem vagyunk szabadok. Sem a fizikai létünk, sem a társadalmi berendezkedésünk - egyebekről nem beszélve -, egyelőre még nem teszik számunkra lehetővé a teljes szabadság megélését. Emiatt nem tudjuk megélni a szeretet teljességét sem. Például a teljes elfogadást, az elvárás mentességet a kapcsolatainkban. Másrészt, azért örültem nagyon, amikor a tisztelet felmerült bennem, mert tudtam, hogy egy magasabb szintű felelősségvállalásra van szükség az átalakuláshoz. Ahogy az Egyenrangúság másik neve a Tisztelet, úgy a Tisztelet másik neve, Felelősségvállalás. A tisztelettel így ez az igényem is kielégült. Mondhatom úgy is, két legyet sikerült ütnöm egy csapással.

Tudod még az is a „bajom” a szeretettel, hogy fenemód autonóm, és mivel tökéletesen szabad nem engedelmeskedik parancsnak vagy akaratnak. Képzeld el például új lakó költözik a házatokba vagy a közeletekbe, aki nagyon taszít téged. Mondjuk össze is vesztetek már az első héten. Dönthetsz úgy, hogy szeretni fogod, de döntésből meg tudod ezt tenni? Persze megpróbálsz kedves lenni, attól ez még nem fog szívből jönni. Márpedig úgy vagyunk kitalálva, hogy érzés nélkül nem hiteles a szeretetünk, és emiatt nem fog javulni a kapcsolatotok vagy csak nagyon felszínesen. Ha szétnézel magad körül, sajnos rengeteg felszínes kapcsolatot találsz. A szeretet nem olyan, amit akaratlagosan tudnánk működtetni. Van azonban valami, amit képesek vagyunk akaratlagosan is működtetni, sőt tanulható, fejleszthető. Ez nem más, mint a Tisztelet!  

Az a jó hírem számodra, hogy a tisztelet úgy működik, mint egy mágnes, automatikusan bevonzza a szeretetet. Figyeld csak meg! Nem tudsz hosszabb távon úgy együtt lenni valakivel, akihez tiszteletteljesen viszonyulsz, hogy ne jelenjen meg először benned, majd a kapcsolatotokban is a szeretet, még akkor is, ha eleinte utáltátok egymást. Persze itt a valódi tiszteletről beszélek. A helyzet az, hogy az elnyomó struktúrájú társadalmi környezet, amiben élünk, a legnemesebb eszméket is képes – a sajátos, 200 alatti attraktoraival – eltorzítani. Ismét idézek Dr. Hawkins könyvéből:

„Az emberiség egészének tudati szintje hosszú századokon keresz­tül a veszedelmes 190-es értéken stagnált, majd az 1980-as évek közepén, amint azt láthattuk, hirtelen felugrott a reményt keltő 204-es, majd később a 207-es értékre. Történelme során az emberiség most először áll „szilárd talajon", ahonnan folytathatja a menetelést felfelé. Az új reménynek ez az ígérete a lehető legjobbkor érkezett.”

Bár, tehát már összességében 200 fölött járunk, ami bíztató, de az a társadalmi modell, amiben még jelenleg is élünk jóval korábban keletkezett, így azt a tudatossági szintet hordozza, ami őt létrehozta. A sok ellentmondásosság és feszültség éppen abból adódik, hogy már nem felel meg jelenlegi tudatossági szintünknek és pláne nem annak, ami felé törekszünk. Legalábbis egyre többen ébredezünk olyanok, akik egy emberhez méltóbb társadalmat szeretnénk. Ennél fogva az, amit általában tisztelet alatt érteni szoktunk, se nem egyenrangú, se nem felelősségteljes.

Szeretném ezt egy példán keresztül megmutatni. Legtöbbször, amikor olyat mondunk, hogy pl. „Szeretném, ha tisztelnéd a döntésemet!” Itt még nehéz eldönteni, hogy a felkiált jel, óhajtó mondatot takar vagy felszólítót. Ez csak akkor derül ki, ha nem fogadod el vagy ellene teszel a döntésének. Az esetek döntő részében azonnal kiderül, hogy követelésről van szó, vagyis az üzenet teljes tartalma valami ilyesmi: „Azt akarom, hogy behódolj a döntésemnek a tekintélyem erejének elismeréseként vagy okán.” Ugye így már mennyire nyilvánvaló a hatalmi struktúra beépülése a tudatunkba. Ezt számtalan helyen megfigyelheted, például a sok kérésnek álcázott követelés ugyan így működik. Ha ellenállsz, jön a retorzió, a büntetés vagy valamilyen megvonás. Az igazi kérést éppen az különbözteti meg a követeléstől, hogy mondhatsz-e rá szabadon, minden retorzió veszélye nélkül nemet vagy sem.

Az igaz Tiszteletet én így definiálom, és Tiszteletteljességnek hívom:

Tiszteletteljesség az, amikor felelősséget vállalok saját egyetemes emberi szükségleteimért, miközben elismerem a másik ember ugyanilyen elidegeníthetetlen jogát saját szükségleteinek kielégítésére.

Ez azt is jelenti, hogy minden alkalommal, amikor konfliktusba kerülök valakivel, készen kell álljak a konszenzus megtalálására.

Szükségesnek érzem a konszenzus jelentésének a meghatározását is, mert alapvető jelentőségű az új paradigmánk működtetése során. Egyenrangúságban úgy gondolom csak ez a döntéshozatal fogadható el. A manapság leggyakrabban használt döntési mód a kompromisszum. Kompromisszum esetén mindkét fél lemond valami értékéről, hogy a másik fél minimális elvárását kielégítse. Így mind a ketten vesztesei is a megegyezésnek. Ez számunkra már elavultnak tekinthető.

„A konszenzus egy olyan csoportdöntés (melyet némely tag esetleg nem érez a legjobbnak, de amellyel mind együtt tudnak élni, melyet mindnyájan támogatnak, és amelyet egyikük sem ás alá), amely szavazás nélkül született meg egy olyan folyamat eredményeképpen, melynek során az ügyek teljes nyilvánosságot kaptak, minden tag úgy érzi, hogy kielégítő meghallgatásra talált, ahol mindenkinek egyenlő hatalma és felelőssége van, és a különböző szintű egyéni erény mentén való hatások, mint makacsság vagy karizma, mellőzve lettek, tehát mindenki elégedett a folyamattal. A közösségépítési folyamat igényli, hogy minden tag érzelmileg jelen legyen és aktívan részt vegyen benne, hogy nyíltan, törődéssel és kölcsönös tisztelettel, érzékenyen viszonyuljanak egymáshoz.

A csoporttagok legyenek önzetlenek, pártatlanok, képesek arra, hogy kiüresítsék magukat, és birtokoljanak egy paradox tudatosságot mind az emberek, mind az idő értékes voltáról, beleértve azt is, hogy tudják, mikor kielégítő egy adott megoldás, mert abban a pillanatban megállnak, és nem kezdik újratárgyalni a problémát addig, míg a csoport ennek szükségességét meg nem állapítja.”

(A meghatározás szerzői joga a Valley Diagnostic and SurgicalClinic of Harlingen, Texas, és a FoundationforCommunityEncouragementé. Neveik említésével a fenti idézet felhasználható továbbközlésre, a szerzői jog csak az érdemre vonatkozik. A szerző hite és ismerete szerint ez a létező legjobb meghatározás a konszenzusos döntésre.)

Amikor tiszteletteljesen viszonyulok valakihez - és ez a valaki lehetek én magam is. Sőt magammal érdemes kezdenem!

Akkor:

-       Mindig egyes szám első személyben fogalmazok, vállalva a véleményemet, érzéseimet, vágyaimat, céljaimat, döntéseimet, még ha ez másoknak nem is tetszik.

-       Őszinte vagyok magamhoz és másokhoz. Nem hazudok!

-       Megteszem, amire képes vagyok saját testi és lelki jóllétemért, figyelembe véve mások jóllétét is. Céljaimat senki kedvéért nem adom fel mindaddig, amíg jobbat nem találok (nem kínál) helyette. Illetve, amíg meg nem bizonyosodok róla, hogy célom vagy az eléréséhez használt eszközök károsak lehetnek másokra nézve. Igyekszem, tőlem telhető körültekintéssel kitűzni a célomat, hogy az:

·       Jó legyen nekem.

·       Jó legyen a másiknak.

·       Jó legyen ma.

·       Jó legyen holnap.

Másokkal kapcsolatban a tiszteletteljesség abban nyilvánul meg, hogy:

-       Nem bírálom, nem hibáztatom.

-       Nem gúnyolom.

-       Nem szégyenítem meg.

-       Nem várom el tőle, hogy megtegyen valamit, amit önszántából, szívesen nem tenne meg.

-       Nem javítgatom, nem szerelem meg.

-       Nem segítem, hanem támogatom, ha kéri.

-       Nem bírálom felül a döntését.

-       Nem gátolom célja elérésében, még akkor sem, ha nem helyeslem. Kivéve, ha másokra vagy önmagára veszélyt jelentene.

-       Semmilyen módon nem uralkodok rajta, csakis egyenrangúként bánok vele. A gyerekekkel is!