KÖSZÖNTELEK, ÖRÜLÖK, HOGY ITT VAGY!

                        Miért mi férfiak váltsuk meg a világot?

    
              
Különböző ezoterikus iskolák azt tanítják, hogy a férfi a nap, aktív, kiáradó, teremtő erő, a célkitűző, az ész, a ráció képviselője.

A nőről pedig, hogy hold minőség, passzív, befogadó, egység látás, szív, belső, lélek, érzelmek képviselője.

A férfi a vezető, a nő a követő. A férfi tűzi ki, határozza meg a célokat, ő a vezércsillag, a nő mondja meg a hogyant, ő lenne felelős a részletekért, a szépségért, harmóniáért. 

És valóban, több ezer éve a férfiaké a vezető szerep a földön.

Ahogy azonban szétnézek a világunkban, felmerül bennem a kérdés. Valóban ezt tűztük ki célul, mi férfiak, hogy háborúk, háborút kövessenek? 
Hogy boldogulásunkat más népek, nemzetek leigázása, kirablása, emberek millióinak kizsákmányolása árán érjük el? 
Hogy területeket raboljunk nyersanyag kincsekért és gátlástalanul kizsigereljük a földet, miközben javait csak nagyon kevesek gazdagodására használjuk? 
Hogy a XXI. század óriási technikai fejlettsége ellenére napi 10 – 12 órát robotoljunk? Hogy az emberiség több mint kilencven százaléka félelemben élve küszködjön a túlélésért, rettegve munkanélküliségtől, betegségtő, a hó végi rezsi számláktól? 
Hogy gyermekek tízezrei halnak éhen nap mint nap, miközben a bolygó más részein kazánokban égetik el a rengeteg gabonát, csupán azért, hogy magasan tartsák az árakat, a kielégíthetetlen profit éhség miatt?
Hogy népeket, nemzetségeket irtsunk ki? Hogy egész állatfajokat pusztítsunk ki visszavonhatatlanul a föld színéről? Hogy amerre csak megjelenünk, felborítsuk az ökológiai egyensúlyt, odáig menve, hogy ma már egész bolygónk, finoman behangolt, egyensúlya is végveszélybe került? Sorolhatnám még, de már ez is túl sok a szörnyűségekből. Ennyire alkalmatlanok vagy gonoszak lennénk mi férfiak? Ennyire elfuserált fazonok vagyunk?

A válaszom az, hogy nem! Nem vagyunk sem alkalmatlanok sem gonoszak. Akkor, hol lehet a baj? Talán ott lehet, hogy nem vagyunk a helyünkön? Nem vagyunk a nekünk rendelt szerepünkben? Nem a nekünk való feladatot látjuk el?

Bizony nem! Azt látom, hogy nem vagyunk az isteni rendbe ágyazódva! Persze, ha a férfiak nincsenek a helyükön, akkor a nők sem lehetnek a helyükön. Ők sem tudják betölteni isteni rendeltetésüket. Ha egyik nem képviselői sincsenek a helyükön, lehet csodálkozni, hogy világunk, mára már alig élhető? 
Ne ijedj meg ez nem egy vallásos blog. Isten nálam nem a különböző vallásokban fellelhető hímnemű, emberfeletti atya, aki a jókat megjutalmazza a rosszakat megbünteti, a nagyon rosszakat pedig elzárja örök időkre a pokolnak nevezett fegyintézetbe. Isten alatt én azt a végtelen intelligenciával és végtelen energiával rendelkező teremtő szellemet értem aki alfája és omegája világunknak és részese a legparányibb résznek is.  

Mit tegyünk hát? Az nyilvánvaló, hogy így nem mehet tovább. A több ezer éves férfiuralom leszerepelt, zsákutca… Itt az idő a gyökeres változtatásra!

Adjuk át a vezető szerepet a nőknek? Ez hozná el a megváltást?

Úgy gondolom, ezzel csupán másfajta torzulások, más fajta anomáliák vennék kezdetüket. Valójában maradna minden a régi. Hiába kapnák meg a nők a hatalmat – ahogy sok területen már ki is vívták maguknak, ezt látom – gyökeres szemléletváltás nélkül, maradna a hierarchikusan felépített hatalmi struktúra, ami saját lényegéből adódóan, csakis elnyomást, kizsákmányolást tudna újra teremteni. Ez zajlik napjainkban. A nők harcolnak, küzdenek, lenyomnak. Jól van ez így, nekik is meg kell tapasztalni.

Arról nem is beszélve, hogy meglehetősen cinikus lenne, ha most, hogy már szinte mindent tönkretettünk, ami igazi érték lenne, szépen felállnánk a trónról, letennénk a glóriát a fejünkről és azt mondanánk: Tessék lányok, itt a lehetőség, helyre hozhatjátok, amit mi el…. Persze, továbbra is tiszteljetek és becsüljetek minket! Remélem, jól fenékbe rúgnának bennünket, ha ezt tennénk. Bár én is sokáig azt gondoltam, hogy a nők fogják megmenteni a világot, aztán a lelkiismeretem rávezetett, hogy nekem, férfinak is dolgom, sőt nekem még inkább dolgom és felelősségem ezt megtenni!

Igen ám, de HOGYAN? Hogyan lehetne, harmóniát, bőséget, szépséget, boldogságot létrehozni közösen itt a földön? A hangsúly számomra a „közösen” szón van. A férfiak és nők közötti harmonikus együttélésen, együttműködésen.

A választ abban találtam meg, hogy vissza kell térnünk az isteni rendbe. Meg kell keresnünk, és jól felfogott érdekünkből adódóan, mégis nagy tisztelettel és alázattal elfogadni azt a törvényt, ami nem korlátozást jelent, hanem éppen a kiteljesedésünk lehetőségét.

Olyan világot képzelek el, ahol a férfiak a tenyerükön hordják a nőket, és a nők is mindent megadnak a férfiaknak, ami tőlük telik. Gondold el! Lenne ott háború, erőszak vagy kizsákmányolás? Ugyan minek, hiszen bármit megkaphatnánk, csak kérnünk kellene. Ha valamiből mégis hiányunk lenne, azt közösen megteremtenénk. Alapvető gondunk nem az éhezés, a föld túlnépesedése vagy a klímaváltozás, bár ezek is súlyos és sürgősen megoldandó problémák.

Legnagyobb gondunk a nemek közötti gyűlölet és háborúság.

Hogyan is boldogulhatna az emberiség, ha nem vagyunk képesek felelősen, tiszteletteljes, szeretetteli, békés együttműködést megvalósítani a másik nembeli társainkkal, akikkel pedig életünk legnemesebb, legmagasztosabb feladatát kellene megoldanunk. Csak együtt vagyunk képesek ugyanis az élet továbbadására és az lenne a feladatunk, hogy gyermekeinknek olyan világot teremtsünk és hagyjunk örökül, ami biztosítja a testi és lelki fejlődésükhöz szükséges biztonságot – elsősorban érzelmi biztonságot – szeretetet, gondoskodást. 
Mind azt is, ami fizikai jóllétükhöz szükséges, de ami ennél is fontosabb, hogy megadjuk nekik azt a figyelmet, támogatást, szabadságot, elfogadást, ami lehetővé teszi számukra, hogy kibontsák tehetségüket, megvalósítsák saját egyéni élethivatásukat.     

Ha egyetértés, összhang és harmónia lenne közöttünk, férfiak és nők között, mindezt könnyedén megvalósíthatnánk. Igen, mert a szeretet rendjének harmóniájában az Életerő kimeríthetetlen bőségben állna rendelkezésünkre. 
Ha abbahagynánk az egymás közti marakodást, elegendő energiánk maradna még a bolygószintű problémáink megoldására is. Sőt képesek lennénk igazi Paradicsommá változtatni földünket.

Létezhet-e egyáltalán harmónia férfiak és nők között, kérdezheted joggal, hiszen annyira különbözőek és a másik fél számára szinte kiismerhetetlenek vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy létezik a harmónia nők és férfiak között. 
Ami azonban elég világosan látszik, hogy nem jön létre magától. Amíg vannak „fontosabb” társadalmi, gazdasági, politikai stb. érdekeink, amik miatt feláldozzuk a nemek közötti harmóniát, akárcsak önmagunk és az emberek egymás közti szeretetét, addig csak ábrándozhatunk a boldogságról. 
Lássuk be, senki nem fogja és nem is tudja ránk erőltetni ezt a harmóniát. Ez a mi közös feladatunk és felelősségünk is egyben. Olyan ez, mint a fogfájás. Eleinte nem vesszük észre, hogy már elkezdett romlani a fogunk. Később sem törődünk vele, mindaddig, amíg nem kezd el fájni. Bár már időnként érezzük a kellemetlen szagokat a szánkban, aztán néha már érzékenykedik a fog, mégis megvárjuk, míg annyira mély lesz a lyuk, hogy már minden falat megrágása szenvedést okoz. Van úgy, hogy begyullad és akkor már muszáj orvoshoz menni, de általában, még akkor is halogatjuk a dolgot, remélve, hátha mégis elmúlik. Néha el is múlik, de nem sokáig és a lyuk csak még nagyobb lesz.

Mára már talán eléggé be vagyunk gyulladva ahhoz, hogy belássuk, itt az idő a gyökeres változásra.